A társadalom általában azt szajkózza nekünk, hogy mindenből újat kell vennünk. Mivel ha valami használt, az egyet jelent azzal, hogy elavult, vagy hibás. Bár alapból nem értek egyet ezzel a hozzáállással, az évek során azért feltűnt, hogy van pár dolog, amin tényleg nem érdemes annyit spórolni, mert később fogjuk meginni a levét. Ilyenek például a háztartási, elektronikai eszközök. Nagyon kellemetlen volt, mikor le kellett cserélnem a mosógépemet és a hűtőmet. Főleg azért, mert a sokadik emeleten lakok és mindig pluszt pénzt kellett fizetnem a szállítóknak, hogy felhozzák. Abba pedig bele se merek gondolni, hogy mi lett volna, ha magamtól kellett volna felcipelnem ezeket a berendezéseket.
Ettől függetlenül az olyan készülékeknél, mint a használt telefonok, egyáltalán nem érzem ezt a visszásságot. Főleg azért, mert az utóbbi években már minden évben kijön végtelen mennyiségű új készülék, amik annyival nem tudnak többet, mint az azt megelőzők. A használt telefonok vásárlásával pedig nem csak spórolni tudunk, hanem közvetetten a környezetünket is kíméljük. Hiszen így nem termelődik annyi szemét, csak azért, hogy pár év múlva ugyanúgy kidobjuk az újonnan vett telefonunkat.
Viszont van pár dolog, amire nagyon oda kell figyelnünk, mikor egy használt telefont veszünk. Az egyik, hogy milyen állapotban van a kijelző. Egy karcos kijelző teljesen tönkreteheti mondjuk a filmnézés élményét. De ami talán még fontosabb, hogy mindig győződjünk meg arról, hogy az akkumulátor megfelelően működik-e. A régi telefonoknál el se tudtuk volna képzelni, hogy ez lesz a legnagyobb gond. Az okostelefonok azonban elsőre mindig egész jó akku élettartammal kezdenek, ahogy azonban telnek az évek, egyre kevésbé fogják bírni a gyűrődést.
Egy másik fontos szempont, ami nem is feltétlen csak a telefonokhoz kötődik, hogy mindig győződjünk meg az eladó szándékairól. Nézzünk utána a profiljának és ne dőljünk be olyan ajánlatoknak, amik túl jól hangzanak. Mivel így könnyen megüthetjük a bokánkat.
Én is hasonló gondolatmenettel indultam neki a keresésnek, mikor meg akartam tudni, hogy a cégalapítás budapest területén, kinél lenne megoldható a lehető legegyszerűbben. Biztos vagyok benne, hogy sokan elgondolkoztatok már azon, hogy milyen lenne, ha a saját főnökötök lennétek. Jó az, ha az embernek van egy stabil állása, viszont ez mindig azt jelenti, hogy függő viszonyban van a főnökétől. De sajnos akárhányszor eszembe jutott a cégalapítás, mindig elrettentett az a rengeteg jogi procedúra, ami a megvalósításhoz szükséges. Éppen ezért sokáig távol is tartottam magamat ettől, mivel féltem, hogy elcsúsznék valahol.
Az egyik barátom azonban azt mondta nekem, hogy a cégalapítás budapest területén könnyedén megoldható, ha felkeresek egy olyan céget, mint a Székhelyszolgáltatás 24. Mivel nem kell rögtön beállítani hozzájuk az irodába, hanem előtte tájékozódni tudunk róluk az online honlapukon. Nekem nagyon tetszett ez a lehetőség, úgyhogy amint hazaértem, be is írtam a keresőbe, hogy cégalapítás budapest területén és nemsokára rájuk találtam.
Egy cégalapítással foglalkozó oldal számára nagyon fontos a megjelenés és az átláthatóság. Hiszen ezek az első jelek, amik alapján le tudjuk szűrni, hogy milyen szolgáltatást tudnak majd biztosítani nekünk. A Székhelyszolgáltatás 24-nél pedig nem lehetett semmi ok a panaszra. Mivel igényesen volt kialakítva és végig azt éreztem, hogy egy prémium szolgáltatást fogok majd igénybe venni. Még fontosabb azonban az, hogy nem húzták sokáig az időnket és azonnal el tudtunk érni minden olyan információt, amire csak szükségünk lehet.
Ha csak végigtekerünk a kezdőlapon, már itt elmagyaráznak nekünk egy csomó dolgot, ha azonban bármire bővebben kíváncsiak lennénk, akkor elég csak rákattintani a felső menüben a hozzá tartozó feliratra. Én a cégalapítás miatt jöttem, úgyhogy be is léptem ebbe a kategóriába és folytattam az informálódást.
Mint már mondtam, az egyik legnagyobb visszatartó erő a cégalapítás kapcsán mindig az volt számomra, hogy jogi előismeretek kellenek hozzá. A Székhelyszolgáltatás 24 azonban azt éreztette velem, hogy nem kell semmilyen plusz tudás ahhoz, hogy az ember megalapítson egy céget. Elég, ha egy olyan csapat áll mögötte, akik tudják a dolgukat és érthetően elmagyarázzák az ügyfélnek a lépéseket. A Székhelyszolgáltatás 24 pedig pont erre volt képes.
Sokáig attól féltem, hogy a cégalapítás budapest területén egy nagyon költséges dolog lesz. Ők azonban biztosítottak afelől, hogy ez a mai világban már egyáltalán nem igaz. Mivel régebben letétbe kellett helyezni 100 000 forintot. Ami nem egy óriási pénz, de mégis eltántorítja az embert attól, hogy csak úgy belekezdjen egy cég megalapításába. Ezt a letéti kötelezettséget azonban már törölték, úgyhogy nem kell több, mint 20 000 forint ahhoz, hogy meglegyen a saját cégünk.
Ez egy nagyszerű hír volt számomra. Ahogy azonban tovább olvastam a tájékoztatót, azt is megtudtam, hogy minden cégnek szüksége van egy székhelyre. Elsőként arra gondoltam, hogy majd kinevezem a saját otthonomat ennek, a Székhelyszolgáltatás 24 azonban elmagyarázta nekem az ezzel járó hátrányokat. Mivel alapból nagyon jól hangzik az, hogy nem kell fizetnünk havonta egy székhely bérléséért, viszont a székhely nem csak egy egyszerű cím, amit ráírhatunk a hivatalos papírokra.
Egy székhellyel ugyanis rengeteg adminisztrációs kötelezettség jár. Ha pedig még csak most csöppentünk bele ebbe a világba, akkor aligha van időnk arra, hogy folyamatosan ezzel foglalkozzunk. Éppen ezért éri meg az, hogy a Székhelyszolgáltatás 24-től, egy csekély havidíjért cserébe, kibérlünk egy székhelyt. Mivel ők az összes ilyen munkát elvégzik helyettünk és nem kell többé attól félnünk, hogy mi lesz velünk, ha esetleg jön egy NAV ellenőrzés.
Ez mind jól hangzott, de kíváncsi voltam azért arra is, hogy konkrétan hol érhető el náluk székhely. Nem kellett ebben sem csalódnom, mivel Budapest legszebb helyein lehet bérelni őket. Nem számít, hogy melyik városrészt részesítjük előnyben, abban biztosak lehetünk, hogy a székhelyünk az üzleti élet egyik központjában fog elhelyezkedni. Így pedig még csekélyebbnek tűnt az a havidíj, amit ezért a nagyszerű szolgáltatásért kell fizetnünk.
Megakadt a szemem azonban egy alternatív lehetőségen is. Mivel ha Újlengyelben igénylünk székhelyt, akkor nem kell majd iparűzési adót fizetnünk. Először el se akartam hinni, hogy ilyen létezik, mikor azonban megnéztem, hogy milyen más cégek vannak ide bejegyezve, rögtön eltűnt minden kétségem.
Úgy éreztem, hogy a cégalapítás budapest területén tényleg náluk lenne a legegyszerűbben megoldható, úgyhogy fel is kerestem őket. Az oldalon található telefonszámot tárcsáztam és szinte azonnal fel is vették. Pár kérdés feltétele után megbeszéltük, hogy mikor ülhetnénk össze, hogy megkössük a szerződést és a folyamat minden probléma nélkül lezajlott. Azóta pedig élvezem az új életemet, a székhelyemről pedig tudom, hogy jó kezekben van.